A Classic-Sound Hangstúdió Kft. 2001-ben alakult Juhos Gábor és Matz Ádám tulajdonostársak kezdeményezésére, akik 1996 óta dolgoznak hangmérnökként zenei területen. A stúdió komplexum egy volt gyárépületben, 500 m²-en került kialakításra.

A társaság fő profilja, kezdetben szimfonikus zenekari koncertek és lemezek helyszíni rögzítése volt. A műfajban megszerzett tapasztalatok, valamint számos kiemelkedő színvonalú produkció vezetett el a könnyűzene világába. A Classic-Sound Stúdió - az eredeti komolyzenei profil megtartása és továbbfejlesztése mellett -, mára jelentős szerepet tölt be a könnyűzenei élet, a filmzene, a jazz, valamint a televíziós műsorgyártás területén is.

Nagy alapterületű, szeparált stúdióhelyiségek segítik az akusztikus felvételek elkészítését, ötvözve a stúdiófelvétel lehetőségeit az együttjátszás előnyeivel.
Több technikai helyiség áll rendelkezésre mind a hangzó (CD), mind pedig az audiovizuális (DVD, film és televízió) műfaj lehető legmagasabb szintű kiszolgálására. A digitális rendszertechnikát kiemelkedő színvonalú analóg berendezések teszik teljessé, biztosítva ezzel a korszerű hangzás megvalósításának feltételeit.

A stúdió munkáiban jelentős szerepet tölt be a mastering műfaja, ahol a különleges hangzásvilág megteremtését az országban ritkaság számban menő analóg berendezések segítik. Külföldön és más stúdiókban készült igényes felvételek is gyakori vendégei végleges hangzásuk formába öntésére a stúdió hangmérnökeinek és méltán híressé vált egyedi, analóg mastering technikájának.

A mobil stúdió segítségével külső helyszíni lemezek, valamint koncertfelvételek készülnek. A helyszínen rögzített anyag utómunkálataira a már megszokott stúdió-környezetben kerül sor.
A stúdió megbízásai között gyakran szerepel zenei tartalmú televíziós műsorok élő közvetítése vagy felvétele. Ezek igény szerint történhetnek függetlenül a televíziós stábtól a mobil stúdió segítségével, vagy a stúdió stábjának közreműködésével közvetlenül a közvetítő kocsiról, amelynek alaptechnikáját szükség szerint lehetőség van kiegészíteni a zenei területen használatos eszközökkel.

A Classic-Sound Records néven létrejött kiadót, 2004-ben alapították a stúdió tulajdonosai. Célja, hogy tehetséges művészeknek és zenekaroknak biztosítson - műfajtól független - színvonalas megjelenési lehetőséget.
Ezen kiadványok hangfelvételein túl a grafikai, gyártási és promóciós feladatokat is a kiadó menedzseli, akinek minden évben 2-3 saját kiadású album megjelentetése a terve.

A Classic-Sound alapfilozófiája: „Professzionális rendszertechnika a Zene szolgálatában.”, amelynek hitelességét mára számtalan elismert és díjazott produkció sikere igazolja. A stúdió munkatársai igyekeznek a művészek valódi alkotó partnerévé válni, hozzásegítve őket művészi elképzeléseik technikailag is magas szintű megvalósításához.